SZERVEZETI ÉS SZEMÉLYES HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSÉVEL FOGLALKOZUNK

HELYSZÍNEK

BEMUTATKOZUNK

Ardai Zoltán

senior tréner, coach, szervezetfejlesztő

Villamosmérnökként végeztem a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd egy Francia-Magyar MBA kurzus segítette kezdődő vezetői pályámon látóköröm szélesedését. 15 éven keresztül dolgoztam multinacionális környezetben itthon és külföldön vezetőként, majd felsővezetőként - közte sok tanulással, tapasztalatszerzéssel. Az emberközpontú vezetés lett a szakmám és ezen a nyomon haladok tovább, amikor 2006-tól vezetői kiválóság tanácsadóként egyénileg és csoportosan dolgozok vezetőkkel, felsővezetőkkel, menedzsment csapatokkal. Legújabb szakmám így az emberek személyes és vezetői fejlesztése, kísérésük azon az úton, melyen egyre inkább azzá válnak, akik ők valójában.

Gergye-Ambrus Krisztina

senior tréner

Közgazdászként diplomáztam, de hamar rájöttem, hogy nem ez lesz az én hivatásom. Mindig sokkal jobban érdekelt a fejlődés, az önfejlesztés, az ember. Gyerekkorom óta imádok tanítani, "kísérni" másokat a saját útjukon. 2010-ben rátaláltam az önismeret és fejlesztés egy igen hatékony területére, és trénerként kezdtem el dolgozni. 5 évig a világ egyik legnagyobb multinacionális cégének első számú trénere majd tréning specialistája voltam, részt vettem a tréning csapat megalakulásában, bővítésében. Közel 1500 munkavállalót tréningeztem javarészt angol nyelven. 2019 óta szabadúszó trénerként tréningek tartásával foglalkozom. A folyamatos önfejlesztésben hiszek.

Fazekas Annamária

Irodavezető, tréner

A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen 1981-ben szerzetem elméleti közgazdasági tárgyak tanítására jogosító diplomát. Kilenc év középiskolai tanári munka tapasztalatainak birtokában 1990-ben, mint szervező csatlakoztam a Carl Rogers Személyközpontú Iskola alapítóihoz. 1992-től az Alternatív Közgazdasági Gimnázium menedzser-asszisztens képzésének kidolgozásáért és megvalósításáért voltam felelős. Az 1998-ban megalapított Pedagógus-továbbképzési Módszertani és Információs Központ Alternatív Továbbképzési Igazgatóságán dr. Vekerdy Tamás szakmai vezetése mellett a szervezői feladatokat láttam el. 2003-tól a Perpetum Humane kft. trénere és iroda-vezetője vagyok.

Lébényi Anna

Iparművész

Nagyon elkötelezett alkotó vagyok, aki szerelmes a kézművességbe. Építészmérnöki diplomával rendelkezem, asztalosműhelyekben tanultam intarziaművességet és alapvető famegmunkálási módszereket, és tervezési és márkamenedzsment területen dolgoztam. Hiszem, hogy óriási különbség van egy tömeggyártásban készült, és egy egyedi, kézzel készített tárgy között. A nehéz időben, amelyben élünk, ahol a fenntartható létezés iránti elkötelezettség oly fontossá vált, magamat és másokat is a felelős döntések meghozatalának irányába szeretném terelni, megfontolva azt, ahogyan egymással és a környezetünkkel bánunk, keresve a jobb, okosabb és kevésbé káros megoldásokat.

Perpetum Humane Kft.

8174 Balatonkenese, Kun utca 22.

  +36 20 426 1572

 annamaria.fazekas@perpetumhumane.hu

AKIKKEL MÁR DOLGOZTAK MUNKATÁRSAINK